Pomerium * Házunk tája, tájunk háza - Múltidéző napok Balatonalmádiban
Szeptember 25-27. között, egy szép őszi hétvégén újra megnyitjuk az érdeklődők számára ikonikus helyszíneinket, gyönyörű villaépületeinket, az ismertebb intézményeket, szállás- és vendéglátóhelyeinket, melyek nagy része a XIX-XX. század fordulóján épült.
Az Almádiért Közalapítvány, a Bauxitkutató Természetjáró Egyesület, valamint együttműködő partnereink, Balatonalmádi Város Önkormányzata és a Pannónia Művelődési Központ és Könyvtár valamint számos helyi civil szervezet, egyesület építi fel ezt az egyedülálló programot.
A háromnapos rendezvényen betekinthetünk az épületekbe, kisebb műsorokkal, tematikus, az adott helyre vonatkozó előadásokkal ismertetőt nyújtva és szórakoztatva a közönséget.
Péntek délután Pomerium-sétára invitálunk mindenkit, majd egy különleges koncerttel ünnepeljük meg városunk értékeit a vörösberényi Kerényi Imre Kult-Magtárban.
Kinyílnak a házak, a villák, a kertek és közel 30 helyi ingatlan mesél a város történetéről. A villák és a különleges épületek nosztalgiabusszal is bejárhatók, induló és érkező állomás a Városháza előtt! Egy-egy ház nyitvatartási idejét keresse a Pomerium sétálófüzetben, honlapunkon és az applikációban.
Hívjuk fel a figyelmet Balatonalmádi épített értékeire! Építsünk közösséget, szólítsuk meg a lakókat, szomszédokat, látogatókat, ünnepeljünk együtt!
Egy ünnep, mely közelebb hozza a városlakókat, a közösségeket.
Kérjük, keresse elérhetőségeiken a szervező csapatot:
Almádiért Közalapítvány – Juhászné Vincze Eszter
Bauxitkutató Természetjáró SE – Dankó Friderika
Honismereti és Városszépítő Kör – Blázsi Ágnes
Kajári Gyula tel.: +36 20 222 0122
Boros László tel.: +36 20 460 0652
Hívjuk fel a figyelmet értékeinkre, építsünk közösséget!
Találkozzunk szeptember utolsó hétvégéjén, ünnepeljük együtt Balatonalmádit!