8220 Balatonalmádi, Széchenyi sétány 7.
Az épületbe biztonsági okokból nem lehet bemenni, a park saját felelősségre látogatható.
Az 1935-ben épült Postás Üdülőház 36 szobával a Magyar Posta Rt. legimpozánsabb üdülőjeként nyílt meg. A ma is impozáns épület 2020-ban zárta be kapuit. Jöjjenek el, sétáljanak a még ma is gyönyörű parkban, és osszák meg emlékeiket velünk!
A póstavezérigazgatóság dicséretes szociális gondolkodástól áthatva, a pósta jóléti alapítványából évek óta a személyzet érdekeit szolgáló üdülőházak építését tűzte ki feladatául. Kezdetben,
1935-ben a korabeli sajtó tanúsága szerint Almádiban a település életében több igen jelentősnek számító esemény történt. Május 19-én volt az I. világháborús hősi emlékmű felavatása, amelyet szinte országos eseménnyé emelt József főherceg jelenléte. Június 2-án felavatták a Postás Üdülőházat, majd szeptember 8-án a Szabadság - akkor Horthy Miklós - kilátót. A Veszprém-Balaton-Bakony ünnepi hetek eseményei 1935 májusától szeptember végéig jelentettek gazdag programot a Balatonalmádiba látogatóknak.