Almádi egyik legrégebbi és legnagyobb nyaralója volt, amely egy pince-présház épület átépítésével és bővítésével jött létre. Eltérően a nagyobb birtokok feldarabolásával kialakult telken épült nyaralóktól a Véghely villa két szőlőbirtokból történt egyesítéssel jött létre, bár telekkönyvileg még sok évtizeden át külön szerepelt a két rész.
Az 1858. évi kataszteri felmérés adatai szerint a korábban megvett terület Rozsos Antal szentkirályszabadjai földbirtokosé volt, amelynek nagysága 2 k. hold 68 négyszögölet tett ki, amiből 1 k. hold 924 négyszögöl a szőlő. Birtokállási megjelölése „Szőlő pincével a berényi dűlőben”, amelynek területét 1868-ban kiigazították és így 2 k. hold 192 négyszögöl nagyságú lett. Ekkor már Varjú József és neje tulajdonában volt a szőlőbirtok. A megözvegyült Varjúnétól 1875. április 10-én vették meg Simon Rudolf és neje Ernhoffer Aloizia veszprémi lakosok, 1850 osztrák értékű forintért.
Véghely Dezső és neje Molnár Júlia, 1884. augusztus 27-én, 3070 o. é. forintért vásárolta meg a szőlőbirtokot Simon Rudolf örököseitől. A terület ekkor már az 1882. augusztus 27-én felfektetett almádi telekkönyvben szerepelt, változatlan nagyságban. Véghely alispán 1897. április 23-án bekövetkezett halála után, fele rész az özvegyé, fele rész pedig az öt Véghely gyereké lett, az özvegy haszonélvezetével terhelten.
Véghely nagyon kedvelte Almádit, amit bizonyít, hogy itt írta az 1886 júliusában elkészült „Emléklapok rendezett tanácsú Veszprém város életéből” című munkáját. Ugyancsak erre vall, hogy a szőlőbirtokon levő földszintes, alápincézett, az 1858. évi adatok szerint 79 számú lakóházat, 1890 évben jelentősen kibővítette. A meglevő épületet a kor stílusának megfelelően faszerkezetű verandával megszélesítette, és egy emeletes, a régi épületre merőleges szárnyat, valamint egy díszes tornyot építtetett hozzá. Ezzel létrehozta az akkori Almádi legnagyobb nyaralóépületét, amelyik viszonylag kis változtatással ma is áll.
A birtok az 1952-ben történt államosításig a család tulajdonát képezte.
A toronyszobában volt a családi levéltár, amelyben irataikat őrizték. Sajnos a háború során kirabolták, és szétszórtak mindent, emiatt helytörténet szempontjából igen értékes adatok semmisültek meg.
Az épület pincéje „Kakas csárda” néven ismert, az épület földszintjén irodák és az emeletes szárnyban az Auróra Hotel alkalmazotti szobái vannak. A helyzetet ismerők szerint annak idején a toronyszoba volt a helyük a külföldieket szemmel tartó BM-alkalmazottaknak.